Pandémia

Koppányvölgye Idősek Otthonának lakója vagyok több, mint három éve. Ez idő alatt barátságok szövődtek a lakótársaimmal. Most, hogy a KORONA vírus miatt szobai karanténban élünk, a mindennapjaink átrendeződtek. Szerencsésnek tartom, hogy kétszemélyes szobában lakom. Szobatársammal összeszokott békességben, egyetértésben élhetek. Így könnyebben el tudom viselni a bezártság magányát. A nappalokat végig beszélgetjük, van lehetőségünk a meditálásra. Vissza-vissza idézgetjük életünk szép pillanatait.

A hosszú éjszakák elviselését altató gyógyszerem segíti. Telefonon tartom a kapcsolatot azokkal a lakótársaimmal, akik magányosan egyedül vannak. Közösen a szépreményű jövőt tervezgetjük. pl. várjuk a tavaszt, holott jelenleg még a karácsonyi ünnep előtt állunk. Kialakult köztem és az ápolt társaim családtagjaival is kapcsolat. Az újonnan megszületett dédunokák érkezését továbbítottam az ágyban fekvő nagyszülő felé.

Tavasz óta a hitélet terén is magunkra maradtunk. Vasárnaponként még lehetett közös imára összegyűlnünk. Napjainkban erre most nincs lehetőség, mindenki a saját szobájában fohászkodik. A COVID nehezíti helyzetünket. Környezetünkben mindenki szájmaszkot visel, akiknek beszédét nehezen értelmezzük. Békeidőben nálunk az ápolók egységes zöld színű pólót viseltek, amelyek hátán jól látható betűkkel keresztnevük leolvasható volt. Most tetőtől talpig fehér overálban vannak, mint a névtelen jó tündérek, angyalkák suhannak.

A háromszori étkezést a szobákban tálalják fel. Tulajdonképpen a napi életünk rítusát az étkezések üteme határozza meg. Sétálhatunk a szobában, 17 lépés előre és 17 lépés hátra. Ha erőt érzünk magunkban az udvaron is sétálhatunk. Ahhoz viszont fel kellene öltöznünk, ami a legtöbbször nehezünkre esik. Szerencsésnek mondhatom magam, mert az internet segítségével tarthatom barátokkal, gyerekekkel és az unokákkal a kapcsolatot. Sok Imádságot, humoros jelenetet, vicces írást, vidámabb és nosztalgikus zeneszámokat kapunk szeretteinktől és a dolgozóktól is. HIT, REMÉNY, SZERETET ad erőt számunkra a nehéz időszak túléléséhez. A koppányi domb tetején lévő otthonunkban biztonságban érezzük magunkat. Szerető gondoskodás ölel körül minket.

Várjuk a járvány elmúlását, az újbóli foglalkozásokat, a jóízű beszélgetéseket és nevetéseket. Hálásan köszönjük az intézmény valamennyi dolgozójának és a vezetőségnek a lelkiismeretes, kitartó és odaadó munkáját, amelyet értünk végeznek.

Törökkoppány, 2020. december 22. Kőrösi Lajosné